Az a csodálatos sóliszt-gyurma

Az iskolai rajzoktatással (legalábbis az enyémmel) az volt a baj, hogy soha senki nem mutatta meg, mire is jók a bazi egyszerű technikák. Például a sóliszt-gyurma.

Hogy általánosban mit tanultunk, arra egyáltalán nem is emlékszem, de a gimiből megmaradtak olyan csodaszavak, mint perspektíva, párhuzamos, aztán hirtelen az arcképrajzolás (ezt hogyan?). A "Menjen ki a teremből!" felszólítás pedig beégett a tudatomba. Ettől még béna maradtam, mint az állat, és most harminc után azzal próbálkozom, hogy a gyerekem ne gondolja ugyanezt magáról.

Szóval elővettük a jó kis sóliszt-gyurmát, nem bonyolítottuk agyon, szó sem volt semmiféle glicerinről vagy hasonlókról. 1 csésze finomliszt, 1 csésze só, egy löttyintés olaj és annyi víz, amennyitől formázható lett. Utána formáztunk, aztán két napig hagytuk őket száradni, utána még 50 fokos sütőben kicsit melegedtek. Fényes akrillal festettük ki őket, szép fényesek lettek. 

A két cicának határozott sikere volt, a bagoly az én kedvencem. A New York-i felhőkarcolóimra azt mondták, dobókockák, a havas fenyőre pedig azt, hogy ez mi. Pedig szerintem határozottan cukik.

A bagolymacska és a macskabagoly. Meg egy ház. 

Barátok.



New York éjszaka



Pöttyös bagoly.



Hóember, havas fenyő.

Együtt (majdnem) az egész csapat.