Virágosra festett asztal

Megörököltem a nagymamám régi konyhaasztalát. Eddig gondolkodott, mit is szeretne nálunk, de végre eldöntötte.


Szóval a réges-régi asztal eredetileg élénk türkizzöld volt, még amikor elhoztuk is. Nem kellett senkinek, én pedig kerti ültetős asztalnak szántam, úgyhogy tavaly beállítottam a kert végébe. Eredetileg úgy terveztem, söröskupakokkal kirakom a tetejét, aztán kifugázom, de Zs. elkezdte a fejét ingatni, hogy "ááááááá, a fa mocorog", meg "széttörik a fuga, mert az merev, szétesik az egész". Megígérte, szerez műgyantát, az jó lesz, de végül nem sikerült. Úgyhogy hiába ragasztottam fel a kupakokat (nyugalom, nem saját gyűjtemény, egy sörözőből kaptuk), az eső, a hó kinyírta az egészet, kis híján az asztalt is. A türkiz festék elkezdett leperegni róla, a kupakok pedig berozsdásodtak.

A hétvégén aztán előszedtem, egy spaknival akartam csak lekaparni a kupakokat meg a festéket, gondolván, idén még kibírja, aztán majd kidobom. Erre Zs. megkérdezte, a lapcsiszolót vagy az excentercsiszolót kérem-e, és innentől nem volt megállás. Az excenterrel leszedtem a festéket, az asztallapot legyalultam, leégtem a napon, vörös lett a tenyerem, letörött az összes körmöm, összerázódott az agyam, elment a fél nap, a gyerek leszedte a virágokat a meggyfáról, de végül ott állt egy szép, festésre váró asztal. Egyáltalán nem úgy nézett ki, mint amit ki kéne dobni.

Még türkizben, a háttérben.

Csiszolás után.

Festés után.

Úgyhogy a nyílászárók és a kerítés zöldjével (vízbázisú vastaglazúr), hengerrel lefestettem egyszer, a lapcsiszolóval visszacsiszoltam, és még egyszer átfestettem. Szép lett, na. Eszembe juttatta azokat a festett régi ládákat. Én nagyon szeretem a népi motívumokat (száz évvel ezelőtt, amikor még nem volt divat, a menyecskeruhámon is kalocsai hímzés volt), de az agyamra megy, hogy már mindenhol azt látni. Így nekem már nem kell. Úgyhogy mindenféle sablon és minta nélkül nekiálltam virágfüzéreket festeni rá akrillfestékkel és vékony ecsettel. Tehetségem ennyi, cserébe ez már gyorsan ment.

Az asztal visszakerült a helyére, tettem a lábai alá négy csempét, hogy ne szívja fel a vizet, és csak gyönyörködöm benne. Még nagyanyám is eszembe jutott, látom, ahogy állt a kis konyhában (ennél) az asztalnál, és a furcsa alakú késével vágta a cérnametéltet a levesbe. Vagy nyújtotta a krumplinudlit, illetve - ahogy ő mondta - a pöcs mácsikot.

Ez a tesztoldal, a zöld leveleket végül elvetettem.