A gyerek, mint olyan, teljesen megmagyarázhatatlan okból szereti a gumicukrot. (Tudom, én is imádtam.)
Ételszínezék, aroma, cukor és állati szövetből kivont kollagén (E441). Utóbbi, mármint a zselatin nem elhagyható alapanyag, ezért tekintsünk el (vagy ne vegyünk tudomást) az előállításakor felhasznált vegyi anyagoktól, és gondoljuk azt, hogy még jól is jön a porcépítésben.
Szóval, facsartam narancsot, botturmixszal pürésítettem áfonyát és fagyott meggyet. Leszűrtem a leveket, cukrot kevertem mindegyikbe, majd 1 dl-hez 10 g zselatin fixet (ezt nem kell melegíteni) kevertem, hogy biztosan megkössön. Dinós szilikonformába öntöttem, a maradékot pedig folpackkal bélelt kis tálkákba. Hűtőbe tettem dermedni, előbbit egyszerűen kivettem, utóbbit apró kiszúróval kiszúrtam.
Inkább zselé lett, olyan állagot, mint a gumimacié, nem tudtam produkálni, de legalább tuti gyümölcsléből van.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése