2011. december 21., szerda

Falvédő újratöltve


A dohos, atkás, poros faliszőnyegektől, falvédőktől feláll a szőr a hátamon, pedig maga a funkció hasznos. Most nekünk is melegíteni kell a falat, úgyhogy nekiálltunk "kárpitozni".



Melyik fal a leghidegebb a lakásban? Természetesen az, ahova az újszülött kiságya kerül. A babaszobába viszont nem fér be máshogy a kiságy, mert a kanapé túl nagy (először azt akartam kidobni, de azért mégis).

Szóval nagyszerű tervvel álltam elő: OSB-lapra ragasztok 3 cm-es szivacsot, az pedig kap egy huzatot, amit nevezzünk (enyhe túlzással) kárpitnak, ez kerül a rácsos ágy köré. Az OSB 4000 forint volt, a szivacs 2500, az anyag 3000. Plusz a 13-as (kisfejű) kárpitszeg és a Palmatex.

A dolog csak ott hibádzott, hogy az OSB keményebb, mint gondoltam, egyedül soha bele nem vertem volna a szegeket, de legalábbis két hónapig nem végeztem volna vele.

Szivacs OSB-n
Kalpáccsal óvatosan!
A furat
A méretre vágott szivacsot a Palamatexszel felragasztottuk a méretre vágott OSB-lapra (eddig nekem is ment), szegekkel megerősítettük (ez már nem), aztán behúztuk a szövettel, hátulról rászegeltünk (= apa rászegelte, miután néhányszor rávágott az ujjára, már ő is egy vízpumpafogó segítségével). Az OSB-t hátulról megfúrta, így rejtve fel tudtuk akasztani.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése