2013. november 25., hétfő

Hóemberes adventi naptár



Úgy látszik, ez az adventi naptárak éve lesz, már ami a blogot illeti. Ez a hóember nem mai szerzet, ha jól számolom, 2008-as. Vagy 2009-es.




Már nem emlékszem pontosan, mindenesetre még akkor csináltam Zsankának, amikor nagyon kicsi volt. Mivel 2008-as, úgy tippelem, hogy 2009-ben lehetett, de simán lehet, hogy a féléves gyerekemnek is gyártottam már ilyet. Amilyen lelkes voltam még akkor. Ezt a táblát most találtam meg, hogy a másik naptárnak kerestem alapot.

Az ötlet az volt, hogy egy ilyen kicsi gyerek úgysem érzi még az idő, pláne nem a napok múlását, legyen valami aranyos, téli dolog, ami minden nap hoz neki valamit. (Már ha az anyja el nem felejti.) A parafára festett hóember a Praktika magazin akkor aktuális számából származik, de ott valami összerakós cucc volt hozzá, nekem az nem kellett. Úgyhogy piros kartonból kivágott kis körökre írtam a számokat, és rajszögre ragasztottam őket. Minden reggel az aktuálisat adtam a hóember kezébe, valami aprósággal, finomsággal együtt. Mire lefogytak a tábláról a szegek, karácsony lett.

Viszont úgy nézem, nálunk már akkor is 6-án kezdődött az advent.

December 6.

Nyalóka, az egészséges táplálkozás alapköve.

Adventi naptárunk papírból.

Adventi naptárunk filcből.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése