Ez az érzés amúgy azért rettenetes, mert régebben tényleg és komolyan emlékeztem mindenre. Ha a férjem a szürke pulcsiját kereste, simán tudtam, hova tette. Ma már általában a saját cipőmet sem találom meg, ami szörnyen kellemetlen. A névnapokról, szülinapokról is lemondtam már, és mivel még a sajátomról is elfeledkezem, nem is sértődöm meg, ha nem köszöntenek fel. Elfelejtem befizetni az ebédpénzt az oviban, és elfelejtem kivenni a csirkét a mélyhűtőből, ezért aztán soha nem készül el.
A fontosabb határidők betartása érdekében minden hónapban nyomtatok egy naptárt, kiteszem a hűtőre, és jó előre, jó vastagon, jó élénk színnel beleírok. Hátha. Ez többé-kevésbé beválik, már ha találok tollat a közelben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése